A főelosztó sziszegése

Balog Henrik jéghideg mosollyal lépett át a lépcsőfordulón, táskáját szorosan a karja alá csapva. Még el sem ért a félemeletig, amikor a főelosztó meglazult fémlemezének réseiből éles sziszegéssel sűrű, kénes koromfüst csapott ki. A falakban beépített régi csövek megremegtek, s a zárlatos vezetékek sercegése fojtogató morajlássá erősödött.
– Ne nyúlj hozzá, Tibor bá! A szigetelés elolvadt, a fővezeték kapott gellert! – kiáltott rá Ricsi, miközben a reflektor vakító csóváját a füstbe boruló szekrényre irányította. Tibor bá szárazon káromkodott egyet, de a csavarhúzót már nem merte a csatlakozóhoz érinteni, mert az alsó vezetékeknél apró, kék szikrák pattogtak.
A kavarodásban Enci lépett Balog útjába, élesen visszalökve az ügyvédet a korlát felé. – Maga nem megy sehova, amíg ez a veszély el nem hárul! Nem hagyja itt ránk a romokat!
Ugyanekkor Dr. Szabó András bukkant fel a földszinti rendelő felől, izzadságtól csillogó homlokkal, remegő kézzel kapaszkodva a fa karfába. Kétségbeesetten meredt a füstölő dobozra és Balogra. – Henrik... a hűtőmben lévő szérumok pillanatokon belül tönkremennek! Nem lehetne ezt leállítani? – suttogta szaggatottan a háziorvos.
Dániel a zsebébe süllyesztette a telefonját, amin ott világított a névtelen üzenet és a számlaszám. Hirtelen felidézte, amit reggel Marika néni mormogott a kisboltban a Fekete úr gyanús intézkedéseiről. Rájött, hogy a műszaki hiba nem véletlen egybeesés volt, s a lépcsőházban rekedt lakók ideje drámai gyorsasággal fogyott.