Sötétség a fővezetéken

Mielőtt Bálint megnézhette volna a sárgult boríték tartalmát, éles, fémes csattanás rázta meg a kapualjat. A pincelejáró melletti főelosztó szekrényből szikrák csaptak ki, majd orrfacsaró, égő műanyag- és gázszag áradt szét a földszinten. A mennyezeti lámpa néhányszor még felvillant, azután száraz pattanással végleg kialudt, sötétségbe borítva a tolongókat.
– A fővezeték! – kiáltott le a lépcsőfordulóból Kovács Tibor. Az idős villanyszerelő a falat tapogatva igyekezett lefelé, miközben olcsó zseblámpájának remegő sugara a sűrűsödő füstöt pásztázta. – Valaki megint túlterhelte a hálózatot! Ha a szikra eléri a dohos pincetéri vezetékeket, az egész ház veszélybe kerül!
A zűrzavarra a földszinti folyosó árnyékából előlépett Dr. Balog Henrik. Élre vasalt öltönyében, metsző és kárörvendő tekintettel mérte végig a kapualjban rekedt csoportot.
– Ez a ház életveszélyes műszaki csapda – jelentette ki Balog jéghideg, kimért hangon. – Ha a biztosítéktábla kiég, a hatóság órákon belül lezárja az épületet. Nem lesz szükség semmilyen eljárásra, maguktól fognak utcára kerülni.
Bálint kihasználta a pánik pillanatát: a sárgult borítékot gyorsan a dzsekije belső zsebébe csúsztatta, távol Balog és Fekete kapzsi tekintetétől. Melinda önkéntelenül is Bálint karjába kapaszkodott, miközben a szuterén lépcsője felől Székely Ricsi bukkant fel egy nagy teljesítményű akkumulátoros lámpával.
– Nyugi, főnökök, nincs még végítélet! – rikkantotta Ricsi, bár a laza vigyora mögött érezhető volt a feszültség. – A pincei csőhálózat még tartja magát. Tibor bá, magának adom a fényt, vágja le a főkapcsolót, mielőtt ránk ég a ház!