A sárgult boríték nyoma

Bálint nem várta meg Melinda válaszát. Egyetlen határozott mozdulattal megragadta a nő karját, s finoman, de ellentmondást nem tűrően kiterelte a fojtogató légkörű lakásból a folyosóra. Szilágyi Marika csalódottan csattantotta össze a száját, amikor Erzsi néni, kihasználva a pillanatot, kulcsra zárta mögöttük a nehéz tölgyfa ajtót. A kattanás golyóálló falat vont az elrejtett fénykép és a kíváncsi szemek közé.
– Nem a korlát előtt fogjuk ezt megbeszélni – mondta Bálint fojtott hangon, miközben tekintetével kikerülte az emeleti korlátnál figyelő Idát. Ida szorosan maga mellé húzta Mirit, de a szemeiben megjelent a nyugtalanság; pontosan tudta, hogy a tegnap esti feszültség nem múlik el nyomtalanul.
Ahogy Bálint és Melinda leértek a földszinti lépcsőfordulóba, a kinti utcáról sziréna éles, szaggatott hangja szűrődött be a kormos ablaküvegen át. A kapualjban Fekete Zoltán tűnt fel egy papírmasszával a kezében, s komor tekintettel lépett eléjük.
– Valaki hatósági bejelentést tett a pincei szagok miatt – vágta rá Fekete úr szárazon, Bálintra szegezve a tekintetét. – És ha maga meg ez a nő nem tisztázzák, mit forgatnak a fejükben, a rendőrség nemcsak a gázórát fogja átvizsgálni.
Melinda kihúzta magát, táskájából elővett egy sárgult borítékot, s Bálint felé nyújtotta.
– Apám hagyatékában nem csak tartozások voltak, Bálint. Ez a tegnap esti irat bizonyítja, hogy a házból valaki hamisította az aláírásokat – suttogta élesen.