A kredenc fiókja

Erzsi néni remegő kézzel csapta be a kredenc fiókját, miután belenyomta a gyűrött papírlapot. Marika szemeiben veszélyes kíváncsiság villant, s bár a száját összegömbölyítette, a tekintete mindent elárult: a hír perceken belül körbejárja a dülöngélő korlátos gangot.
– Magának ehhez semmi köze, Marika! – torkolta le az idős asszony, s igyekezett kiszorítani a boltosnőt a szűk előszobából.
Melinda elfehéredett arccal állt a konyha közepén. Nem számított rá, hogy a múltból előásott fénykép ekkora lavinát indít el. A táskáját a vállára csúsztatta, és határozott léptekkel megindult a nyitott ajtó felé.
– Én csak tisztázni akartam a dolgokat, mielőtt apám hagyatékát végleg elárverezik – suttogta Melinda, de hangja elcsuklott, ahogy a küszöbön szembetalálta magát Bálinttal.
A férfi a lépcsőfordulóban állt, a nehéz munkanap utáni fáradtság még ott ült az arcán, de a folyosón uralkodó feszültség azonnal éberré tette. Szeme a síró szélű asszonyok és a zárt fiók között cikázott.
– Mi történik itt? – kérdezte Bálint fojtott hangon, és a tekintete Melindára szegeződött. – Mit keresel te itt, Melinda?
Az emeleti folyosón szomszédos ajtó kattant: Ida lépett ki a korláthoz, kisgyermekét, Mirit védelmező mozdulattal maga mögé terelve. A ház gyanakvó csendjében a fojtott szavak messzebbre szálltak, mint a nyitott villanyóra-szekrényből sziszegő feszültség.