Sötétség a fordulóban

Az ellenőrök sötétkék kabátjai alig tűntek el a kapualjban, amikor az első emeleti ajtó réscsíkja lassan kitágult. Vincze Erzsébet flanel otthonkájában, csoszogó léptekkel osont ki a korláthoz. Rettegett az ultimátumtól, de a megérzései nem csapták be: a lépcsőfordulóban ott gubbasztott a remegő kezű Dr. Szabó András.
– Doktor úr! – sziszegte szaggatottan az öregasszony, mélyen a férfi szemébe nézve. – Hallotta ezt a szörnyűséget? Kiraknak minket! De maga… maga miért izzad ennyire? Láttam ám tegnap éjjel, mikor a biztonsági fiú, az a Bálint a barna borítékkal ment a rendelőjébe. Aztán maga meg azokat a kék dobozokat pakolta ki Ricsi csomagtartójából… Ugye nem bajból van?
Szabó doktor nyelt egyet, torka teljesen kiszáradt. Erzsi néni hangja lágy volt, mint a tejszín, de az információ, amit szándékosan elhintett, halálos méreggel ért fel. A rendelő titkai egyetlen folyosói pletykában találkoztak.
– Erzsike néni… ez nem az, aminek látszik… – rebegte az orvos, de a mondatot már nem tudta befejezni.
A félemeleti gépészeti fülkéből éles, fémes csattanás visszhangzott. Bordás professzor a kapcsolótáblához hajolva morogta maga elé tanári tételét: „R egyenlő U per I, ezt mindenkinek tudnia kellene!” – majd határozott mozdulattal lecsapta a ház főkapcsolóját.
A lépcsőház egy szempillantás alatt koromsötétbe borult. Odalenn, a szuterén homályában valami nehéz tárgy csörrenve a kövezetre zuhant, és egy elfojtott női sikoly törte meg a hirtelen beálló csendet.