Sötét fellegek a harmadikon

Nem látja, hogy a fiú alig áll a lábán? Maga csak a papírjait bújja, de a valóságról fogalma sincs! – Vincze Erzsébet hangja szinte visszhangzott a lépcsőház vékony falai között. Fekete Zoltán elvörösödött, a dossziét szorítva próbált visszavágni, miközben dr. Balog Henrik szája sarka gúnyos félmosolyra húzódott a lépcsőforduló árnyékában. A feszültség szinte tapintható volt a harmadikon, de nem ez a vita vetett véget a jelenetnek.
A falak mélyéből hirtelen baljós, fojtott morajlás hallatszott. A vékony válaszfalak mögött, a 7-es lakás irányából egyre hangosabbá vált a nagyteljesítményű ventilátorok monoton zúgása. Sipos Bendegúz bányászgépei az utolsó csepp energiát is kiszipolyozták a ház elöregedett hálózatából. A lépcsőházi lámpák vibrálni kezdtek, halvány sárgás fényük ijesztő ütemben lüktetett a lakók arcán, majd egyetlen éles, csattanó hang kíséretében a teljes épület sötétségbe borult.
A hirtelen beállt csendet másodpercekkel később egy emeleti ablak dühös feltépődése törte meg. Dr. Bordás András rekedt, mégis dörgedelmes hangja úgy söpört végig a belső udvaron, mint a vihar: „Ha Nikola Tesla nem intézett volna nekünk váltóáramot, akkor ma meg lennénk lőve! De maguknak még a váltóáram méltósága is sok! R = U/I, ezt mindenkinek tudnia kellene, maga szerencsétlen analfabéta!” – üvöltötte a sötétségbe az idős mérnök, akinek szavait a tehetetlen düh fűtötte.
Fekete Zoltán zseblámpája azonnal felvillant, éles fehér fénypászmája a hetedik lakás ajtaja felé mutatott. „Ez a Bendegúz! Már megint túlterhelte a hálózatot!” – kiáltotta a közös képviselő, hangjában a felgyülemlett magány és az elfojtott frusztráció tört utat. „A csillagászati közös villanyszámláért a bíróságig fogom vinni az ügyet! Ki fogom tenni a szűrét ebből a házból, ha ez az utolsó tette is az életemben!”
A sötétség leple alatt azonban másfajta drámák is lángra kaptak. Az első emelet sötétjében Szabó Gábor kezében megremegett a telefon: egy névtelen, fenyegető üzenet világította meg az arcát, miközben felesége, Andrea gyanakodva figyelte a szomszédos szobából a hirtelen csendet. A zárt ajtók mögött a paranoiás éjszakai fények gyúltak ki: a képernyők kék derengése, a titkok, amelyeket a nappali fény elfedett, most a vaksötétben kezdtek el igazán lélegezni.