Sikoly a belső udvarban

Dániel gyorsan a zsebéhez kapott, gépiesen elnyomta a sikítva visszaszámláló kijelzőt, és a legfőbb fegyveréhez nyúlt: a házban uralkodó kollektív káoszra terelte a szót.
– Erzsi néni, hagyjuk most a kukákat! Inkább azt mondja meg, mit kiabál Ida odakint?
Az idős asszony szeme azonnal kikerekedett, a szimata megérezte az igazi, nagypályás hírértéket. Ottfelejtve a tároló sötét sarkát, határozott léptekkel lódult ki a szűk kijáraton. A belső udvaron ekkorra már tetőfokára hágott a riadalom: Ida sápadtan, a Miri Csemege kötényét szorongatva kért számon minden szembejövőt.
– Három órára kellett volna megérkeznie az iskolából! Nincs a boltban, és a telefonja sem kapcsolható! – kiáltotta a gang felé kétségbeesetten.
A lépcsőház hirtelen életre kelt, mintha valaki feltekerte volna a hangerőt. Szabó Gábor éppen abban a pillanatban bukkant fel az első emeleti pihenőnél, tálcán gőzölgő gyógyteával és házi kevert tésztával, amivel kétségbeesetten próbálta lenyűgözni a korlátnak támaszkodó, morcos Bordás professzort – abban a reményben, hogy az öreg elfelejti Etelka múltbéli történeteit.
– Tessék parancsolni, András bátyám, friss frissítő! – nyájaskodott Gábor, de a professzor csak türelmetlenül legyintett:
– Hagyjon most a teájával, Gábor! R=U/I, ezt magának is tudnia kéne, de most a kislány hiányzik!
Miközben a lakók gyanakodva kezdték méregetni egymást, Székely Ricsi a csomagtartója mellől próbálta nyugtatni a kedélyeket, de Dániel a kapualjban tornyosuló csendből megérezte: Miri eltűnésével a ház titkai véget nem érő lavinaként indulnak meg felfelé.