Egyenletek a kapualjban

Dr. Szabó András gyűrött orvosi köpenyében lépett ki a földszinti rendelő homályából. Arcán a játékszenvedély és a halmozódó adósságok nyomait még a folyosó félhomálya sem tudta teljesen elrejteni, de a belső udvart elárasztó kétségbeesésre reflexből reagált.
– Hány órakor indult el pontosan az iskolából, Ida? – vágott át a kavargó tömegen Szabó hangja, meglepő szakmai határozottsággal.
Bordás professzor kimérten lejjebb lépett a lépcsőfokokon, és ahelyett, hogy átadta volna magát a kollektív hisztériának, a zsebóráját pattintotta ki. Az öreg mérnök agya a válsághelyzetben sem érzelmekkel, hanem hideg egyenletekkel számolt.
– Az iskola hétszázötven méter. Egy hétéves gyerek átlagos lépéshossza negyvenöt centiméter, normál tempóban ez alig tizenkét perc – jelentette ki Bordás gépies precizitással. – Ha harminc perce késik, az nem egyszerű eltévedés, hanem fizikai akadály.
– És ha nem evett, ebben a fülledt hőségben harminc perc után lecsökken a vércukorszintje, ami zavartságot okozhat – tette hozzá Szabó András. A két férfi pár pillanatra jéghideg logikával vette át az irányítást a feszültség felett: a ház ritka, intelligens pillanatai közül való volt ez, ahol a tudomány próbált gátat szabni a puszta rettegésnek.
– Hagyják már a hülye számításaikat! – csattant fel élesen Székely Ricsi, miközben gyanakvóan csapta le a kocsija csomagtartóját. – Inkább nézzenek körül, ahelyett, hogy itt okoskodnak!
A kapualj sötétjéből azonban ekkor nehéz léptek zaja visszhangzott. A lakossági bejelentés híre már elérte a hatóságot, és a közeledő léptek árnyéka rászakadt a pattanásig feszült udvarra.