Négy perc a sötétben

Dániel behúzta a nyirkos szagú ajtót, és a legközelebbi kuka mögötti résbe csúsztatta a vastag, kompromittáló leleteket tartalmazó borítékot meg a pendrive-ot. A fémes koccanás túlságosan hangosnak tűnt a szűk tárolóban. Mielőtt visszaléphetett volna a folyosóra, a szellőzőrácson át megcsikordult a lépcsőház köve.
– Hát maga meg mit bujkál itt a sötétben, Dániel? – reccsent meg Erzsi néni metsző hangja közvetlenül a tároló ajtajában. Az öregasszony nem vesztegette az idejét, a kukucskálótól azonnal akcióba lendült. Egy kopott szatyor volt a kezében, de a szeme szúrósan méregette a férfi megfeszülő vállait.
– Csak… a szemetet akartam megnézni – felelte Dániel száraz torokkal, miközben a zsebében sűrűn rezgett a telefon. Három perc maradt.
– Szemetet, persze – hümmögött Erzsi néni, és közelebb lépett, teljesen elállva a szűk kijáratot. – Nem elég a hatósági fenyegetőzés meg Balog úr ármánykodása, még maguk is gyanúsan sündörögnek. Az imént Enikő szaladt le a lépcsőn úgy, hogy a bolt előtt elszórta a táskája tartalmát. Marika mondja, valami orvosi holmi meg teszt gurult ki belőle, Bálint meg csak állt ott elfehéredve. De magának se valami tiszta a lelkiismerete, Dániel, úgy lesi a sarkokat, mintha a rendőrség körözné.
Erzsi néni tekintete egy pillanatra a nyitott kukatároló sötét sarokpontjára tévedt, pontosan oda, ahová a férfi az imént rejtette el a fekete mappát. A zsaroló számlálója közben irgalmatlanul pörgött lefelé.