Sietős léptek a kőburkolaton

A második emeleti ajtó csapódásának visszhangja még ki sem ült a lépcsőház hűvös kövén, amikor a kapualj felől éles sarokkopogás törte meg a csendet. Varga Nóra sietős, zaklatott léptekkel kapaszkodott felfelé a fordulóban, s az arcán a tőle megszokott kimért, hűvös elegancia helyett kapkodó idegesség tükröződött. Sötét kabátja félregombolva lógott rajta, elegáns bőrtáskáját pedig olyan görcsösen szorította a mellkasához, mintha valaki ki akarná tépni a kezéből.
Odafent, a Vászoly utca 6. kapuja előtt halk, de fojtott motorzúgással fordult ki a sötétített üvegű, idegen luxusautó, majd gázt adva eltűnt a szürke utcasarkon. Nóra az első emeleti pihenőnél egy pillanatra megtorpant, és riadtan pillantott hátra, mintha attól tartana, hogy a járdán elsuhanó árnyékok bekövetik a ház falai közé.
Erzsi néni, aki még mindig Dániel lakása közelében ácsorgott, azonnal felé fordította éles, mindent kifürkésző tekintetét. Az idős asszony szeme rögtön kiszúrta a nő feldúltságát.
– Későn járunk, Nóra. És az a fekete kocsi sem a ház elé való – sziszegte gyanakvóan, karba font kézzel.
Nóra nem válaszolt, ujjai remegtek, ahogy a kulcsait csörgette idegesen. Amikor a szuterénből felbukkanó Székely Ricsi is gyanakodva végigmérte a fordulóban, a nő zsebéből hirtelen kicsúszott egy aranyozott logós, fekete plasztikkártya, és halkan koccant a betonon. Nóra riadtan kapott utána hamuszürke arccal, miközben a folyosó néma, gyanakvó feszültsége szinte rászakadt.