Selyemmaszk és tepertős pogácsa

A lépcsőházi feszültséget, amelyet Bordás professzor Ohm-törvényből gyúrt kiselőadása tartott életben, hirtelen egy kintről beszűrődő, méregdrága motor duruzsolása törte meg. A Vászoly utca 6. előtt egy sötétített üveges luxusautó fékezett le olyan eleganciával, ami teljesen idegen volt a málló vakolatú kapualjtól. Varga Nóra rontott be a kapun, arcán azzal a kifejezéssel, mint aki épp most lépett le egy nemzetközi körözési listáról. Elegáns kabátját szorosan magára húzta, miközben egy fémcsatos táskát szorongatott, amelyből gyanúsan lógott ki egy rózsaszín selyemmaszk és valami, ami kísértetiesen hasonlított egy cirill betűs formanyomtatványra. Nóra végigrohant a gangon, de a cipősarka úgy kopogott a kövön, mint a vészkorszak vészharangja.
A postaládáknál álló Bálint kapóra jöttnek érezte a figyelemelterelést, és megpróbált még mélyebbre süllyedni a kabátjában a barna borítékkal, ám Enci gyanakvó tekintete azonnal Nórára vándorolt.
– Ez meg mit hoz-visz itt az éjszaka közepén? – sziszegte Enci, de már a lépcsőn felfelé siető nőt figyelve.
A sarokból ekkor Dezső bá lépett elő, kezében egy gőzölgő tálca tepertős pogácsával, amelynek illata azonnal harcot indított a szuterén dohos gázszagával.
– Csak óvatosan a gyanúsítgatással! Inkább egy kis pogácsa? Friss, ropogós, pont mint ez a kis lakcímbejelentő igazolás, amit a szomszédnak nyomtattam önköltségi áron – kacsintott Dezső bá gálánsan.
Eközben Székely Ricsi két tégla bécsi pörkölt kávéval próbált utat törni a halálra vált Balog Henrik és dr. Szabó András felé.
– Srácok, osztrák import, most esett le a kamionról! – suttogta Ricsi, de a rettegő orvos és az ügyvéd tekintetét megbabonázva vonzotta Nóra sietős lépteinek zaja, amely a másodikon halt el egy éles ajtócsapódással.