Fojtogató tartozás

Bálint igyekezett kihasználni a Varga Nóra látványos érkezése keltette zűrzavart. Csendes, de gyors léptekkel indult meg a lépcsőn felfelé, miközben szorosan a kabátja belső zsebéhez préselte a vaskos, barna borítékot. Enci még a kapualjban matatott Dezső bá pogácsás tálcája körül, így a férfi remélte, hogy észrevétlenül felér a második emeletre. A gyomrában görcsbe rándult a félelem: tudta, hogy a papírok, amelyeket a tenyérrel takargatott, nem maradhatnak sokáig rejtve.
Az első emeleti sötét fordulóban azonban váratlan akadály állta útját. Erzsi néni mint egy komor szobor lépett elő a félhomályból, otthonkája ujját igazgatva. Apró, de metsző tekintete azonnal Bálint remegő kezére szegeződött, pontosan oda, ahol a boríték sarka kikandikált a kabát hajtókája alól.
– Azt hiszed, hogy ha elrejted a kabátod alá, a dolgok maguktól megoldódnak, Bálintka? – sziszegte halkan az idős asszony, közelebb lépve a korláthoz. – Én mindig is vigyáztam rátok, de a türelmemnek is van határa. Nem akarom, hogy Enci megtudja a teljes igazságot Erikáról és arról a szegény ártatlan kisgyerekről. De ha nem rendezed a tartozásodat, és nem teszed meg, amit kértem tőled, a lány még ma este kézhez kapja a dokumentumokat.
Bálint torka teljesen kiszáradt, tekintete kétségbeesetten fúródott az öregasszony ráncos, hajlíthatatlan arcába. Léptek és fojtott hangok zajongtak odalentről, de a szűk lépcsőházban Erzsi néni zsarolása élesebben visszhangzott mindennél. Odafent, a szomszédos háztömb harmadik emeleti nyitott ablakában eközben apró fény villant: Marietta csendben intett át Ottónak a sötét belső udvar felett, hogy menedéket kérjen az éjszakára a Vászoly utca fojtogató feszültsége elől.