Saru alatt a gangon

Nóra lakásajtajának éles csapódása még visszaverődött a szűk lépcsőház falairól, amikor Bálint kilépett a korláthoz. A férfi állkapcsa megfeszült, ahogy a földszinti árnyak felé pillantott, de mielőtt elindulhatott volna lefelé, az első emeleti forduló félhomályából csendben előlépett Vincze Erzsi néni. Az idős asszony mozdulatlanul, jéghideg stílusban állt a keskeny folyosó közepén, elvágva a menekülés útját.
– Ne siess annyira, Bálint – mondta Erzsi néni halk, de száraz, metsző hangon. – Láttam a lányt azzal a barna borítékkal. De minket most nem az a papír érdekel, hanem a tiéd.
Bálint szeme elkeskenyedett, ökle görcsösen szorult a vaskorlátra. Megpróbált ellépni az öregasszony mellett, ám Erzsi néni egyetlen apró oldalmozdulattal blokkolta az áthaladást. A hallgatás fojtogató súllyal nehezedett kettejük közé.
– Ha holnap éjfélig nem teszed le az asztalra a hiányzó összeget, Enci megtud mindent – suttogta a nő, és szemrebbenés nélkül nézett a férfi szemébe. – Megtudja Erikát, a csecsemőt, meg azt is, hová jársz el a tizenkét órás műszakok után. Tormai Zoltán főtörzs ma is körbejárt a házban, ha kell, őt is bevonhatjuk a vizsgálódásba.
Bálint torkán fennakadt a levegő. A fenyegetés éles volt és azonnali: a biztos menedéknek hitt élete kártyavárként omlott volna össze, ha Enci rájön az igazságra. Odalent az udvaron Székely Ricsi óvatosan visszahúzódott a szuterén bejárata felé, miközben a lépcsőházban álló két ember közt pattanásig feszült a levegő.