Sárga figyelmeztetés a harmadikon

A teljes sötétségbe borult lépcsőházban elemplámpák éles fénykévéi metszették át a lebegő porszemcséket. Fekete Zoltán, a közös képviselő kemény sarkú cipőjének koppanása szigorú ritmusban visszhangzott a betonlépcsőkön. Bár az áramkimaradás miatt az egész épületben puskaporos hangulat uralkodott, és Ida kétségbeesve, fojtott hangon strigulázta kislánya nevét a fordulókban, Zoltánt most kizárólag a házirend szentsége foglalkoztatta.
A harmadik emeleti pihenőn a lámpafény egy sárga futáros dobozra és a korlátnak támasztott elektromos rollerre vetült. Zoltán megtorpant, sűrű sziszegéssel eresztette ki a levegőt, majd türelmetlenül kopogtatott Tóth Márk ajtaján. Amikor a fiatal egyetemista riadtan kikukucskált a résen, a képviselő már a zsebéből előhúzott, sárga figyelmeztető cédulát simította elszántan az ajtófélfára.
– Tűzrendészeti torlasz! Nem érdekel a zárlat, Márk, a folyosó nem magánraktár! – csattant fel Zoltán hangja, miközben a kezében remegő zseblámpa fénye vakítóan felderítette a fiú megszeppent arcát. – Húsz percet kapsz, vagy azonnal feljelentést teszek a hatóságnál!
A másodikon közben dr. Bordás András emelt hangon magyarázott a sötétben a váltóáram és Tesla elveiről, míg az emeleti árnyékok mögött Erzsi néni fojtott, fenyegető suttogása hallatszott a hajnali besurranókról. Zoltán fittyet hányva a házban eluralkodó zűrzavarra, szigorú tekintettel lépdelt tovább a szuterén felé, eltökélten, hogy a legkisebb kihágást sem hagyja megtorlatlanul ezen az éjszakán.