Sárga cédulák a sötétben — új hang

Enci nem szólt egy szót sem. Kitépte magát Bálint bénult szorításából, és a lépcsőház sötétjébe vetette magát, lefelé rontva a fokokon. Bálint utánaeredt volna, de a fordulóban szinte letarolta Fekete Zoltánt. A közös képviselő kezében egy nehéz, fémházas zseblámpa imbolygott, a másik karja alá pedig egy vaskos dossziét szorított. Arca a feszültségtől és a tehetetlenségtől rángatózott: a katasztrófavédelem délutáni ultimátuma, a nyakába varrt csillagászati összegű felújítási kötelezettség teljesen felőrölte az idegeit.
– Elég volt a futkosásból! – dörrent rájuk Fekete úr, és a lámpa vakító fényét egyenesen Bálint arcába irányította. – Áramszünet van, maguk meg itt rendeznek családi cirkuszt? Ráadásul a folyosón hagyott bicikli és a felhalmozott lomok miatt azonnali bírságot szabok ki mindenkire. Azonnal menjenek be a lakásaikba!
A hangzavarra a szomszédos ajtó is feltárult. Bezeredi Melinda lépett ki a gangra, arca a dühtől parázslott a mobiltelefonja halvány fényében.
– Magának elment az esze, Zoltán? – sziszegte Melinda. – Sötét van az egész házban, a hűtők leolvadnak, a lakók rettegnek, maga meg papírokkal rohangál?
Fekete úr azonban nem hátrált. Egy sárga, ragadós hátú figyelmeztető cédulát csapott rá a legközelebbi mérőóra szekrényére, közvetlenül Erzsi néni megrökönyödött tekintete előtt. A hatóság nyomása alatt a férfi nem ismert kegyelmet: minden apró szabálytalanságot büntetni akart, hogy hárítsa a felelősséget. Bálint és Enci között a levegő megfagyott, de a házat fojtogató hivatali terror most még a magánéleti katasztrófát is háttérbe szorította.