A képlet visszhangja

Erzsi néni tekintete megrekedt a frissen ragasztott, sárga cédulán. A büntetés fenyegetése a sötétségben még nyomasztóbban hatott, mint a teljes világosságban. Melinda még mindig Fekete úrral vitatkozott, a mobiltelefon fénye remegve táncolt az arcán, miközben Bálint az elmenekült Enci után kapkodó tekintettel állt, de a folyosói feszültség szinte megbénította. Az emeleti ajtók halk nyitódása jelezte, hogy a házban senki sem maradt passzív szemlélő. A sötét, feszült légkör még a belső titkokat is felerősítette.
A zajra egy újabb alak bontakozott ki a sötétből. Dr. Bordás András, a ház megcsappant ékessége, a harmadik emeleti fordulóban jelent meg, kezében egy antik, elemes zseblámpával, melynek halvány fénye a plafonra vetődött. Arca vöröslött a dühtől, de szavai mégsem a pillanatnyi káoszra, hanem egy sokkal nagyobb, mélyebb igazságra reflektáltak.
„R = U/I!” – dörrent fel hangja, megtörve a csendet. – „Ezt mindenkinek tudnia kellene! Ha Nikola Tesla nem intézett volna nekünk váltóáramot, akkor ma meg lennék lőve!” A kezében lévő lámpa fénye idegesen rángatózott, ahogy mutatóujját Fekete Zoltán felé intette, majd az egész házra, mintha a fizika törvényei felett álló döntéseket hibáztatná a kialakult helyzetért. Szavai egyértelműen Karesz tegnap esti Marshall erősítőjére utaltak, de a lakók közül kevesen értették a tudományos utalást; inkább a puszta dühöt érzékelték.
Fekete Zoltán megpróbált közbevágni, de a professzor nem hagyta. „Nem a papírjaik oldják meg, Fekete úr! Ez elemi fizika, energia-megmaradás! Ha egy hálózatot túlterhelnek, az összeomlik! Pont, mint egy rosszul vezetett háztartás vagy egy… egy ország!” – utalt a maga módján a múltbéli sérelmeire, de a pillanatnyi helyzetbe is belecsempészve a társadalmi kritikát. Melinda elfojtott egy nevetést, Erzsi néni pedig felmordult, félve, hogy a professzor felhívja magára a hatóság figyelmét.
Ekkor egy halk, kimért hang csendült fel a földszinti lépcsőforduló felől. Dr. Balog Henrik volt az, aki elegáns öltönyében, egy modern LED-es lámpával a kezében, lépett elő az árnyékból. „András, a természettudományok törvényei ugyan megingathatatlanok, de a valóság az, hogy a szerződéses kötelezettségek is ugyanilyen súllyal bírnak. Kérem, ne keltsen pánikot a lakókban.” A kényszerárverező ügyvéd jéghideg hangja éles kontrasztot képezett Bordás professzor szenvedélyes kirohanásával, mintha a racionalitás két ellentétes pólusa csapott volna össze a sötét lépcsőházban. Mindeközben a kisemmizett ex-légiós árnyéka a folyosó végén még mélyebbre húzódott, arcán a félelem és a tehetetlenség elegyével. Az áramszünet nemcsak a fényt, hanem a biztonság illúzióját is elmosta.