Riadó a képernyőn

A lépcsőházi kiáltozás visszhangja végigverődött a második emeleti nyitott folyosón, de Kelemen Dániel nem rohant a korláthoz a többiekkel. A félig nyitott ajtó mögött állt, ujjai görcsösen szorították a hideg kilincset. Ida kétségbeesett kiáltása Miri eltűnéséről csak tompa morajként jutott el a tudatáig, mert a nadrágzsebében éppen abban a másodpercben rezzent meg a telefonja.
A kijelző kék fénye bevilágította a félhomályos előszobát. Egy névtelen küldőtől érkezett a tömör üzenet: „A tegnap esti tranzakció nyomot hagyott. Tíz perced van törölni, mielőtt elér a szerverre.”
Dániel gyomra összerándult, torkában dobogott a pulzusa. A tegnap éjfélkor hozott kétségbeesett döntése – amikor az adatelemzői hozzáférését kihasználva átlépett egy tiltott határt – most mint egy időzített bomba ketyegett a kezében. Azt hitte, a vaksötét szobában elkövetett lépése észrevétlen marad, de a digitális nyom ott lebegett a feje felett.
Kényszeresen pillantott ki a résen: Bálint, Fekete úr és dr. Balog Henrik még a földszinti zűrzavarra figyeltek, de Dániel tudta, a veszély most nem a lépcsőházból, hanem a képernyőről fenyeget. Visszahúzódott a lakásba, ráfordította a zárat, és a halk kattanás olyan volt, mint egy ítélet.