Rezgés a félhomályban

A második emeleti lakás félhomályát csak a laptop billentyűzetének halk derengése törte meg. Kelemen Dániel a dohányzóasztal szélén ült, s a tegnap éjszakai elhamarkodott döntése – a névtelen adatcsomag kijuttatása a cégtől – ólomként nehezedett a mellkasára. A visszalépés lehetősége végleg odalett, s a szorongás most elviselhetetlen marással tört rá a gyomrában. Újra és újra kényszeresen ellenőrizte a telefonját, a kijelző hideg fénye rávetült meggyötört arcára.
Ekkor a készülék élesen megremegett a tenyerében. Egy ismeretlen, előfizetés nélküli számról érkezett rövid szöveges üzenet: „A tegnapi lépesed nem marad a homályban. A ház mindent lát.” Dánielnek elakadt a lélegzete. Rettegve pattant fel, s az ablakhoz lépve a függöny apró résén át tekintett le a belső udvarra, de odalent csak a nyirkos árnyékok nyújtóztak.
A folyosó felől nehéz, kimért léptek zaja szűrődött be a vékony ajtólapon keresztül. Várkonyi Gábor álldogált a korlátnál, s a színházi próba utáni fojtott, dühödt morgása végiggyűrűzött a gangon. A színész teátrálisan lecsapta a korlátot, mintha szándékosan a bent lapuló Dániel idegeit akarná felőrölni.
Dániel hátrált egy lépést, s hideg verejték cseppent a parkettára. A tegnap esti titok többé nem az ő kezében volt, s a ház láthatatlan megfigyelői lassan bekerítették.