Rezgés a farmerzsebben

Bálint szeme akkorára tágult, mint a földszinti vízóra számlapja. – Dehogy tudtam! Mit képzelsz? – vágta rá túlságosan is élesen, miközben a farmerzsebében fojtottan megrázkódott a telefonja. Egyetlen rövid rezgés volt csupán, de a férfi hátán végigfutott a hideg: Erika üzenetei sosem a türelmükről voltak híresek, pláne nem azóta, hogy a pozitív teszt felborította a gondosan kiszámolt, műszakok mögé rejtett kettős életüket.
– Zoltán ma is kétszer járta körbe a házat, még a postaládák billentyűit is tisztára törölte, mégsem vett észre semmit! – próbált elterelő hadműveletet indítani Bálint, miközben óvatosan lefejtette magáról Enci ujjait. Odalent a kapualjban a közös képviselő valóban kétségbeesetten próbált egy halom sárga csekket visszatömködni a saját bádogdobozába, miközben Dr. Balog Henrik hűvös eleganciával lépkedett el mellette.
Ám a sorsnak és az irodai túlórák szellemének fanyar humora volt. Bálint önkéntelenül húzta ki a kezét a zsebéből, a kijelző pedig a másodfeledben felvillant a szürke folyosói fényben. A felugró értesítés élesen világított: Erika volt az. „Dr. Szabó rendelőjében vagyok a földszinten. Ha tíz percen belül nem jössz le, feljövök, és elmondom Encinek a babát.”
Enci tekintete azonnal a villódzó képernyőre szegeződött. A lépcsőházban megállt a levegő; a társasház negyvennyolc órás ultimátuma hirtelen nevetségesen kicsi problémának tűnt ahhoz a katasztrófához képest, ami abban a másodpercben készült rászakadni Bálint fejére.