A negyvennyolc órás ultimátum

Bálint megkísérelte elsimítani a vonásait, amikor Enci felért a lépcsőfordulóba. A nő tekintete azonnal megtapadt a férfi fehéredő ujjain és az 1-es lakás lassan záródó ajtaján.
– Mit akart tőled Erzsi néni? – kérdezte Enci halk, de metsző hangon, lépve egyet előre. – Bálint, látom rajtad, hogy remegsz. Mi van abban a barna borítékban?
Bálint kinyitotta a száját, de mielőtt kikényszeríthetett volna magából egy mentőötletet, a kapualj felől felharsanó kiabálás elfojtotta a szavait. Fekete Zoltán éles, felháborodott hangja visszhangzott a belső udvarban, ahogy a kiérkező hatósági ellenőrökkel vitatkozott.
– Ez képtelenség! Nincs erre azonnali keretünk, a lakók nem tudnak ennyit kifizetni! – kiáltotta a közös képviselő, miközben egy sárga jegyzőkönyvet lebegtetett a levegőben.
A korlát fölé hajolva Bálint és Enci láthatták, ahogy Dr. Balog Henrik elegánsan félrelép a kék egyenruhás katasztrófavédelmisek útjából. Az ügyvéd ajkán fagyos, kiszámított mosoly ülte meg a csendet.
– Ha a társasház negyvennyolc órán belül nem fizeti be a rendkívüli alapot, az épületet életveszélyessé nyilvánítják és lezárják – jelentette ki Balog kimért hangon, végignézve a gangokon felbukkanó, riadt lakókon. – Természetesen, ha a háznak hiányzik a tőkéje, a cégem készen áll átvenni a bajba jutott ingatlanokat.
Enci Bálint karjába marta a körmét, a gyanakvása egyetlen pillanat alatt fonódott össze a hirtelen rászakadó pánikkal.
– Te erről a zsarolásról is tudtál? – sziszegte a férfi fülébe. – Válaszolj!