A zsarolás hálójában — új fordulat

Enci arca egyetlen másodperc alatt veszítette el minden színét. Nem kiabált, nem rántotta el a kezét; csupán lassan lefejtette ujjait Bálint kabátujjáról, mint aki egy beszennyezett tárgyhoz ért hozzá. A folyosói csend hirtelen sűrűbbé és fojtogatóbbá vált, mint a házat fenyegető hatósági ultimátum.
Mielőtt Bálint akár egyetlen védekező szót is kinyöghetett volna, az első emeleti lépcső fordulójában megreccsent a tölgyfa korlát. Erzsi néni csoszogott elő a homályból, lassú, kimért léptekkel, kopott otthonkájának zsebéből egy hajtogatott barna boríték sarka kandikált ki. Szeme sarkából pontosan látta a fiatalok között megfagyott levegőt, mégis végtelenül nyugodt, szinte ártatlan mosollyal közeledett.
– Jaj, Bálintka, hát még mindig itt állsz? – kérdezte az öregasszony, s a hangja élesen csattant a köves átjáróban. – A doktor úr rendelője előtt az a csinos, fiatal teremtés már nagyon türelmetlenkedik. Megkérdeztem tőle, mikor átadtam neki a földszinti kulcsot, hogy miért nem jön fel egyenesen hozzátok... de azt mondta, a babával kapcsolatos dolgokat jobb négyszemközt intézni.
Erzsi néni megállt a korlátnál, s végigmérte a sápadt Encit, majd egyetlen apró, sokatmondó mozdulattal a zsebéhez simította a barna borítékot. Enci lassan Bálintra emelte a tekintetét, s a szemeiben megjelent az a hideg, felismeréssel teli elutasítás, amitől a férfi lába alatt végleg megcsúszott a talaj. Odalent a kapualjban ekkor fémcsattanással záródott a rendelő ajtaja.