Rendkívüli gyűlés a sötétben

Dániel gyors mozdulattal a kabátja belső zsebébe süllyesztette a barna borítékot, mielőtt a zseblámpák fénye rávetülhetett volna. A lépcsőház felől éles léptek kopogtak: Dezső bá vágott át a félhomályon, kezében egy régi bányászlámpával. Kalapja karimája alól villámló tekintettel meredt az elegáns ügyvédre.
„Maga keselyűként várja, hogy megegyen minket, Henrik!” – sziszegte a nyugdíjas nyomdász, hangjában metsző haraggal. „De ebből a házból nem csinál befektetői parkolót!”
Balog Henrik még csak nem is pislogott, csupán a karórájára pillantott. „A hatósági határozat nem érzelmi kérdés, Dezső. Harminc nap, vagy kilakoltatás. Ha a lakóknak nincsenek millióik a kényszerfelújításra, a végrehajtási felvásárlás törvényszerű.”
A félemeleti pihenőnél dr. Bordás András kapaszkodott a korlátba. Rettegve nézett le a kapualjba, szemeiben pánik égett. „R egyenlő U per I... a hálózat kibírta volna! Mi lesz velünk?” – mormolta szaggatottan, miközben mellette Szabó Gábor sápadtan préselődött a falhoz, némán rettegve a saját elkerülhetetlen csődjétől.
Fekete Zoltán izzadt tenyérrel simította le feljegyzéseit, és elhaló, de határozott hangon kiadta az ukázt: „Holnap este rendkívüli közgyűlést tartunk. Ott eldől a ház sorsa!”
A kapun kívül Molnár Máté lépett be a sötét utcáról, kezében egy frissen átvett banki fizetési felszólítással – Balog hideg tekintete azonnal megakadt a papíron. Dániel közben a forduló árnyékában kibontotta a borítékot: a számsor alatt a tegnap esti titkáról készült fotó körvonalai derengtek fel.