Rendelet a záptojásszag felett

A Vászoly utca 6. kapujában nem akargatott megállni a Katasztrófavédelem sárga villogós autója, de mégis megtette. Fekete Zoltán közös képviselő a lépcsőház alsó fordulójában igazgatta meggyötört gombjait a kardigánján, miközben a két szigorú arcú hatósági ellenőr a gázmérők és a megpattant kapcsolódobozok felé szimatolt. Erzsi néni a félemeleti kanyarból figyelte az eseményeket, készen arra, hogy a hatóság jelenlétét is a fiatalok túlzott internetfogyasztásának számlájára írja.
– Uraim, a ház közös költsége naprakész, a szabályzatot én magam gépeltem újra nyolcvannégyben és tavaly is! – próbálkozott Fekete úr a rájellemző bürokratikus pajzzsal, ám a vezető ellenőr csak egy sárga műanyag mappa mögül ingatta a fejét, miközben a pincerészen terjengő, halvány záptojásszagot jegyzetelte.
A szuterén kettes ajtaja mögött Székely Ricsi lélegzetvisszafojtva imádkozott, hogy a tisztviselők ne kérdezzenek rá a csomagtartóból behordott osztrák öblítős kartonok szagára, miközben Dr. Balog Henrik a tízes lakás félhomályából, feszült tekintettel méregette a lépcsőházi delegációt. Az ügyvéd pontosan tudta: ha a házat életveszélyesnek nyilvánítják, az ő árverési opciói kártyavárként omlanak össze.
A vizsgálat végén a hatóság embere egy száraz tollvonással kinyitotta a végzet könyvét. Az ultimátum rövid volt és kíméletlen: vagy azonnal elindítanak egy csillagászati összegű kényszerfelújítást – amit a lakóknak zsebből, azonnal kell beadniuk –, vagy az épületet hivatalosan lakatlanná nyilvánítják, és kilakoltatnak mindenkit. Fekete Zoltán arca a linóleum sárgájára fakult, miközben a folyosókon végigfutott a fojtogató pánik szelleme.