Rémület a félhomályban

Dániel a földszinti folyosó sötétedő sarkába húzódott, miután kiszabadult a lépcsőházi vádaskodások sűrűjéből. A kapualj felől fojtott zokogás és sietős léptek zaja törte meg a ház feszült csendjét. Ida szinte átesett a Miri Csemege küszöbén, táskája pántját görcsösen szorongatva, szemei vörösek voltak a rémülettől.
– Nem érkezett meg az iskolából – suttogta a pult mögött álló Szilágyi Marikának, miközben Fekete Zoltán, a közös képviselő épp a lépcső alján próbálta rendszerezni a lakossági bejelentéseket. – Három órakor kellett volna itt lennie. Miri sosem késik.
A hír futótűzként terjedt el a gangon. Sipos Bendegúz az ajtóból figyelte a zűrzavart, míg Bálint óvatosan lejjebb lépdelt a lépcsőn, megpróbálva eltávolodni az Encivel való vitájától. A házban uralkodó káoszt csak fokozta, hogy dr. Bordás András a pincében, Tesla törvényeit emlegetve, dühösen lecsapta a főkapcsolót, mire a földszinti folyosó egy csapásra félhomályba borult.
A sötétségben Ida kétségbeesett kiáltása visszhangzott, miközben a lakók megdermedtek. A kislány sehol sem volt, de a szuterén mélyén, a lezárt tárolók irányából fojtott, gyerekes neszezés szűrődött ki – mintha Miri valami olyasmit hallott volna meg odaát, amit nem az ő füleinek szántak.