A gyertyafényes ultimátum

A sötétbe borult lépcsőház káoszát kihasználva Erika a földszinti folyosó végén álló, félig nyitott ajtó felé osont. Karjában szorosan magához ölelte a síró csecsemőt, és besurrant dr. Szabó András leharcolt magánrendelőjébe. Bálint a nyomában rontott be, de mielőtt megszólalhatott volna, a zár éles kattanása elvágta őket a külvilágtól.
Az orvos remegő kézzel gyújtott meg egy szál gyertyát. Az apró láng fénye megvilágította izzadt homlokát és a köpenye ujján éktelenkedő pecséteket. A háttérben, a szellőzőcsöveken át még felhallatszott Bordás professzor teátrális kiabálása a váltóáramról meg a három forint hatvanas kenyérről, de a rendelő zárt ajtaja mögött azonnal fojtogatóvá vált a levegő.
– Nem maradhattok itt, Erika! – suttogta Bálint kétségbeesett dühhel, miközben a nő rémülten szorította magához a pólyát. – Ha Enci vagy Erzsi mama meglát titeket, mindennek vége!
Dr. Szabó lassan az íróasztalnak támaszkodott. Arcán torz, elkeseredett mosoly jelent meg.
– Nem a te szembesülésed az egyetlen gond ebben a házban, Bálint – felelte szaggatottan az orvos. – Balog Henrik ügyvéd úr reggelig adott haladékot. Ha nem fizetem ki a kártyaadósságomat, kényszerárverez. De most... most végre megfogtalak.
Bálint megdermedt, tekintetében pánik villant.
– Mire készülsz, doki?
– Nagyon egyszerű – lépett közelebb Szabó, hangja hideg zsarolássá élesedett. – Szerzel nekem elegendő készpénzt Balog lecsendesítésére. Ha nem, még mielőtt a villany visszajönne, kisétálok a gangra a nővel meg a csecsemővel, és átadom őket Encinek. Meglátjuk, mit szól a menyasszonyod az eltitkolt gyerekedhez.