Remegő kulcsok, néma fenyegetések

Dr. Balog Henrik jéghideg mosollyal lépett el a megbénult közös képviselő mellett, egyenesen a lépcsőház felé véve az irányt. Fekete Zoltán ujjai görcsösen szorították a friss hirdetmény szélét; a férfi arca hamuszürkévé vált a felismeréstől, hogy a lakók feje felett végleg összecsapnak a hullámok, és ő mint felelős vezető képtelen lesz megvédeni a védteleneket.
Dániel zsebében ekkor éles, zaklatott rezgéssel szólalt meg a telefon. Remegő kézzel halászta elő a készüléket, a kijelző hideg fénye rideg maszkot vont rémült arcára. Egy újabb névtelen üzenet villogott a képernyőn: „Tudjuk, mit töröltél le tegnap éjjel az adatbázisból. Nem futhatsz el a következmények elől.” A torkában lüktetett a vér, ahogy a tegnap esti hirtelen elhatározása, a szerveren végrehajtott végzetes és visszavonhatatlan kattintás emléke rászakadt. Nem volt többé menekvés a virtuális bűn elől.
Pár lépéssel odébb, a sárgaréz postaládák fojtogató félhomályában dr. Szabó András matatott lázas sietséggel, mintha csak a leveleit rendezné, hogy elkerülje a tekinteteket. Reszkető ujjai közül azonban csörrenve kiesett a kulcscsomó, és a kőpadlón gurulva pont Székely Ricsi lába elé esett, aki épp egy karton osztrák öblítővel egyensúlyozott a karján. Ricsi próbált barátságosan bólintani, de a doki szemeiben tükröződő nyers rettegés és a kapualjban vibráló fojtogató feszültség láttán végül ő is elnémult.