Remegő képernyők

Bálint nem felelt Zsófiának; a torkában lüktetett a saját szívverése. El akarta tolni magától az imbolygó zsályafüstöt, de a kapualj felől felerősödő nehéz léptek zaja megfagyasztotta a levegőt. Erzsi néni rémülten rántotta magára kopott kardigánját, és a lépcső korlátjába kapaszkodott, mintha a fizikai támasz megóvhatná a rá váró összeomlástól.
Fent, a második emeleti sötét folyosó korlátjának dőlve Kelemen Dániel figyelte az alant kibontakozó drámát. Keze a nadrágzsebében rászorult a mobiltelefonjára, amely éppen abban a másodpercben rezzent meg, tompa, fenyegető vibrálással. A kijelző kék fénye megvilágította az izzadtságtól fénylő homlokát. Az ismeretlen számról érkező üzenet mindössze egyetlen sorból állt: „Tudom, mit töröltél le tegnap este a hálózatról. Készítsd a pénzt, vagy a lenti kék lámpások egyenesen hozzád mennek.”
Dánielt elöntötte a forróság. A tegnapi, kétségbeesett kattintásai a rendszerben, amellyel magára rántotta a ház digitális haragját, most közvetlen életveszéllyé váltak. Rémülten pillantott le a földszintre, ahol a rendőrségi bakancsok csikordulása már a lépcsőház alsó fokain visszhangzott. Zsófia elfojtott egy sikolyt, amikor a kékes derengésben kirajzolódott a hatóság egyenruhás sziluettje. Dr. Szabó rendelőjének ajtaja mögül vékony, fojtott gyereksírás szűrődött ki.