Régi fotó a földszinti pulton

Alig csapódott be Dániel ajtaja, odalenn a lépcsőház alsó fordulójában Enikő zihálva rohanva csörtetett lefelé a munkába, miközben meglazult retikülje a korlát fémfokainak ütődött. A sietségben felpattant a táska oldalsó zsebe, és a kőpadlóra zuhant egy apró, még meg sem nézett műanyag pálcika, de a lány észre sem vette, csak robogott tovább a kapu irányába. Szilágyi Marika épp a bolt ajtójában állt, s kíváncsian lehajolt a kőre esett tárgyért; mikor meglátta rajta a vékony jelzést, a szeme rögtön kerekre nyílt a döbbenettől.
Mielőtt azonban szóhoz juthatott volna, szokatlan, idegen léptek visszhangoztak a kapualjban. Bezerédi Melinda lépett be a belső udvarra, elegáns, de kopott kabátban, ujjai között szorosan tartva egy sárgult, régi fényképet. Egyenesen Erzsi mamához igyekezett, ám az első emeleti lépcsőpihenőnél megtorpant, hogy kiemelje a képet a borítékból. Marika tüstént közelebb lépett, s szomszédi segítőkészség mögé rejtve kíváncsiságát, rálesett a papírra.
A felvételen a még fiatal Erzsi mama állt néhai Bezerédi Ferdinánd oldalán, előttük pedig két gyerekkori alak ült a fűben: a kis Bálint és Enci. Marika lélegzete is elakadt, s miközben a műanyag pálcikát a köténye zsebébe süllyesztette, máris megindult a fejében a találgatás a ház elhallgatott vérvonala és az új jövevény körül.
– Tehát így állunk... – suttogta Marika maga elé, pont abban a pillanatban, amikor Erzsi mama szigorú, rácsos ajtajának zárja kattant. Zoltán felettük járó ellenőrző léptei eltörpültek a földszinten kibontakozó új rejtély súlya mellett.