Pókháló a monitor fényében

Dániel háttal a kárpitozott ajtónak dőlve hallgatózott. A lépcsőházból még átszűrődött Erzsi néni nehézkes, papucsos csoszogása, majd a lift hiányában megeresztett mély sóhaja, ahogy Máté továbbmászott a harmadik emelet felé. Bent a lakásban csak a monitor vakító, kék fénye hasított a félhomályba, megvilágítva az asztalon heverő kiürült kávésbögréket és a felbontatlan sárga csekkeket.
A telefon kijelzője ismét felvillant. A számláló mutatott két elmaradt törlesztőt, a bankszámlaegyenlege pedig vészesen közelített a nullához. A felmondással nem szabadságot nyert, hanem egy névtelen hurok szorulását a nyakán. Ki tudhatott a letörölt logfájlokról? A cég IT-biztonsági osztálya, vagy valaki innen, a házból, aki a hálózaton leskelődött? Bendi gépzúgása a tető alatt most nem csupán zajnak, hanem egy fenyegető digitális pókháló rezgésének tűnt.
Az ajtó előtt ekkor halk, óvatos léptek zaja hallatszott. Dániel visszatartotta a lélegzetét. Nem a szomszédok szokásos ritmusa volt ez; valaki megállt a küszöbe előtt, és a kémlelőnyílás felé hajolt. A zár finoman megcsikordult, mintha valaki megérintette volna a rézkilincset. A férfi bőre libabőrös lett a fojtogató félelemtől, ahogy a sötét előszobán át a bejárathoz óvakodott, de mire a zárhoz nyúlt, a léptek már elhaltak a folyosó homályában.