Pletykanet az elsőn

A lépcsőházi lámpa menetrend szerint lekapcsolt, éppen abban a pillanatban, amikor Bálint megpróbált elsuranni az első emeleti ajtók sora előtt. Erzsi néni azonban nem bízta a véletlenre a megfigyelést: a sötétben is hajszálpontosan tudta, melyik parketta csikorog. A lakása ajtaja résnyire nyílt, s a nyílásból előpattant egy otthonkás árnyék, mint valami nyugdíjas taktikai kommandós.
– Á, a mi büszke biztonsági őrünk! – sziszegte Erzsi mama meglepő fittséggel, miközben elállta a folyosó szűk keresztmetszetét. A kezében egy láthatóan túltömött, kissé gyűrött barna borítékot szorongatott. – Milyen kár lenne, ha ez a kis dokumentáció véletlenül belepotyogna Enci táskájába, nem igaz? Erika meg a csöppség biztosan örülnének egy kis családi egyesítésnek.
Bálint gyomra akkorát rándult, mintha a lift szakadt volna le alatta. Odalent a fordulóban Enci léptei visszhangoztak a kövön, s a lány alakja már felsejlett a derengő fényben.
– Erzsi néni, könyörgöm, ne most! – suttogta a férfi izzadó tenyérrel, kétségbeesetten próbálva eltakarni a borítékot a saját testével.
– De most, fiam, most! – hajolt közelebb az öregasszony, s a szemüvegén megcsillant a lépcsőházi ablak hűvös fénye. – Ebben a házban minden mindennel összefügg. Ha a megbeszélt összeg nincs elrendezve, a boríték tartalma önálló életre kel. És hidd el, errefelé a pletyka gyorsabb, mint a gigabites hálózat!