A torzított hang

A második emeleti sötét lakásban Dániel az íróasztala mellett ült, miközben a kihűlt kávésbögréjét szorongatta. A lépcsőház zaja alig jutott be a zárt ajtón át, de a szobában uralkodó némaságot hirtelen szétzúzta a telefon éles rezgése. A kijelző kék fénye hidegen világította meg izzadt homlokát. Újabb hangüzenet érkezett egy ismeretlen, rejtett számról.
Ujjai remegtek, ahogy a lejátszás gombra koppintott. A kis hangszóróból egy gépiesre torzított, fojtott hang szólalt meg: „Tudjuk, mit töröltél ki tegnap éjjel a rendszerből, Dániel. A hibádat nem lehet csak úgy elfedni. Ha nem teszed jóvá még ma éjfélig, a szomszédaid is megkapják a fájlt.” A felvétel pattogva véget ért. A férfi tüdeje összeszorult, kényszeres pánikroham kerítette hatalmába. Felpattant, és a bejárati ajtóhoz rohanva háromszor is megrángatta a kilincset, majd a reteszt is rátolta.
A kukucskáló apró lencséjén át a folyosó villódzó árnyait kémlelte. Odakint Bálint lépkedett nehéz csizmájában, szótlanul elhaladva a riadt Enci mellett. Lentről Máté léptei visszhangoztak, aki még mindig Marika baljós félmondatát forgatta a fejében Erzsi mama eltitkolt múltjáról és Bálint igaz származásáról.
Dániel a hideg ajtólapnak támasztotta a homlokát. A sötétségben csak a saját szaggatott légzését hallotta, de a rettegés már a csontjáig hatolt: a tegnap esti titka utolérte, és a házban senki sincs biztonságban.