Az elfeledett csoportkép

A földszinti félhomályban szokatlan, határozott léptek törte meg a lépcsőház feszült csendjét. Bezerédi Melinda lépdelt fel lassan az első emeletre, karja alatt egy gondosan papírba csomagolt, kopott fa képkeretet szorítva. Az áramkimaradás miatt villódzó derengésben az elegáns kabátot viselő nő idegesen igazította meg a táskáját, mielőtt Vincze Erzsébet ajtajához ért.
A szomszédos korlátnál Szilágyi Marika éppen a folyosói homályt kémlelte, de a jövevény láttán azonnal megtorpant. Kíváncsi tekintete a papírcsomagolásra szegeződött. Amikor Melinda óvatosan lefejtette a kartont, hogy megmutassa a bejárati ajtó kinyíló résében feltűnő Erzsi mamának a hozományt, a keretből felderengő régi fénykép kontúrjai tisztán kivehetővé váltak.
A képen az öreg Bezerédi Ferdinánd mellett Erzsi mama állt fiatalon, előttük pedig három gyerek mosolygott: Melinda, Bálint és Enci. Marika lélegzete fennakadt a korlát mögött. A házban évek óta keringő suttogások Bálint származásáról és az öregasszony eltitkolt múltjáról hirtelen kézzelfogható, veszélyes alakot öltöttek abban az egyetlen elsárgult fotográfiában.
– Melinda? Mit keresel te itt ezzel a képpel? – szűrődött ki Erzsi mama rekedtes, fojtott hangja a sötét előszobából, miközben sietve behúzta a lányt a lakásba.
Az ajtó kattanva záródott, de Marika nem mozdult. A lépcsőház mélyén Dr. Bordás kiabálása visszhangzott a hálózat túlterheltségéről és Tesláról, de a nő füleiben most csak a frissen fellobbant titok zúgott. A folyosó végén ekkor nyílt ki Bálint ajtaja, s a férfi gyanakvó tekintettel lépett ki a félhomályos gangra.