A kék fény árnyékában

Dániel lassan visszahúzódott a résnyire nyitott ajtó mögé, és óvatosan fordította el a kulcsot a zárban. A lépcsőházból még hallatszott Fekete Zoltán kimért lépteinek távolodó zaja, de a lakás sötétjében Dánielt már egy teljesen másfajta rettegés szorította satuba. A tenyerében tartott telefon kijelzője hirtelen újra felizzott, elárasztva az előszobát kísérteties kék fénnyel.
Egy újabb értesítés érkezett, ezúttal egy rövid, tömör hangfájl formájában. Dániel remegő ujjal nyomott rá a lejátszásra. A hangszóróból halk, torzított suttogás szűrődött ki – pontosan azt a mondatot idézte vissza, amit tegnap éjjel, a végzetes döntése pillanatában mormolt maga elé a monitor előtt. A zsaroló nem csupán tudta, mit tett, de fizikai közelségben kellett lennie ahhoz, hogy hallja.
A fiú kényszeresen végigsimított a hideg verejtéktől nedves homlokán, és a redőny résein át kitekintett a félhomályos belső udvarra. A szemközti gangon egy árnyék mozdult meg csendben, majd Enci lépkedett át szaporán a folyosón, védelmezően magához szorítva a táskáját. A lány önkéntelenül összerezzent a sötétben, és egyetlen óvatos pillantást vetett Dániel ablakára, mielőtt kulcsát a saját zárjába illesztette volna.
Dániel gyomra görcsbe rándult. A tegnap esti titok hurokként szorult a nyaka köré, miközben a digitális fenyegetés hirtelen kényelmetlenül testközeli valósággá vált. Meg kellett találnia az üzenet forrását, mielőtt a zsaroló megteszi a következő lépést.