Pletyka a sötétben

A pinceajtó alól kiszűrődő szürke füst szaga azonnal megülte a szűk lépcsőházat. Kovács Tibor a gázlámpát a korlátnak támasztva indult meg lefelé a pincelépcsőn, felharsanó kiáltással intve hátra Szabó Gábort és Bordás professzort. A hirtelen visszahúzódó fényben a lakók egy pillanatra elveszítették egymást a sötétben, Balog Henrik pedig a falhoz simulva igyekezett kihasználni a keveredést, hogy visszajusson a saját emeletére.
Erzsi néni azonban nem a pincéből felszálló füstöt figyelte. Gyertyájának imbolygó lángja lassan Bálint arcára vetült, aki még mindig görcsösen szorította kabátja alatt a barna borítékot. Az idős asszony halk, csoszogó léptekkel közelebb lépett a fiatalemberhez, s miközben Enci a korlátnál próbált levegőhöz jutni, rátette aszott kezét Bálint csuklójára.
– A patikárius kisasszony ma este sem aludt, fiam – suttogta Erzsi néni száraz, monoton hangon, úgy, hogy csak Bálint hallhassa. – Lívia ajtajánál fél kilenckor még ott állt a doktor úr azzal a halom sárga csekkel. Megint altatóért imádkozott, mielőtt Balog Henrik átnyújtotta volna neki a csődeljárási papírokat. Ha nem vigyázol arra a papírra a zsebedben, holnapra téged is kisemmiznek.
A tizenkettes lakás ajtaja résnyire nyílt a félemeleten: Kerekes Lívia riadtan lesett ki a sötét folyosóra, ujjai görcsösen szorultak a köpenye zsebében lapuló fiolára, amikor meglátta a lépcsőn gyülekezőket. Bálint torka kiszáradt, amint megérezte Erzsi néni szorítását; az idős nő tekintetében nem ijedtség volt, hanem a mindent tudók hideg kalkulációja.