Pletyka a lépcsőfordulóban

Vincze Erzsébet nem várta meg a választ; a porrongyot kimérten rázta meg a korlát felett, miközben tekintete a földszinti homályba fúródott. A lépcsőházban megállt a levegő. Tormai főtörzs már szájára vette a szót, de az öregasszony egyetlen halk, dallamos köhintéssel elfojtotta a tisztviselői tiltakozást.
– Mert a tegnapi éjszaka sem volt ám akármilyen – folytatta Erzsi néni, miközben lassan elindult lefelé a műkő lépcsőkön, mamusza alig hallhatóan surrogott. – Szabó Gábor úr a szuterénajtóban téblábolt éjfél körül, éppen amikor Ricsi a kocsiját pakolta ki a sötétben. Karesz meg azzal a borzasztó gitárzajával próbálta elnyomni a csikorgást... Ugye tudja, főtörzs úr, hogy a kapualjban a villanyóra tegnap óta úgy pörög, mintha felrobbanni készülne?
Dr. Szabó a rendelő félhomályában önkéntelenül a vizsgálóasztal szélébe kapaszkodott. Bálint háta mögött a rejtekhelyre dugott fekete csomag súlyosan lapult a linóleumon. Fekete Zoltán jegyzettömbje megállt a levegőben; a közös képviselő bürokratikus szigorát egy pillanatra felváltotta a gyanakvás.
– Szabó úr lent volt a szuterénben? – kérdezte Tormai, és tekintete a földszinti lakások felé fordult. A lépcsőház falai visszhangozták a feszültséget: az emeleteken halk ajtócsukódások suttogtak, ahogy a lakók elhúzták a függönyöket.
– Ó, hát nem egyedül – mosolygott Erzsi néni, és a tekintete egyenesen a rendelő résnyire nyitott ajtajára szegeződött, ahol Dr. Szabó izzadt homloka csillogott. – Úgy tűnt, mintha valami receptet vagy borítékot adtak volna kézről kézre. De hát én öreg vagyok már, Zoltánka... lehet, hogy csak a szemem káprázott a sötétben.