Kiszivárgott szorongás

A második emeleti félsötét lakásban Kelemen Dániel kényszeresen törölgette a telefonja kijelzőjét. A lenti lépcsőfordulóból még felhallatszott Erzsi néni vékony, baljós hangja, de Dániel fülében már csak a saját szívverése kalapált. Ebben a pillanatban a készülék halkan megrezrent a tenyerében. Egy ismeretlen számról érkezett üzenet villant fel a képernyőn: „Tudjuk, mit rejtettél el tegnap éjjel a szuterénben. A hatóság már a házban van.”
Dániel gyomra görcsbe rándult. Remegő ujjal törölte az üzenetet, majd óvatosan a konyhaablak függönye mögé húzódott, ahonnan rálátott a belső udvarra. Odalent, a szuterén bejáratánál Székely Ricsi idegesen váltogatta a lábát, kezei mélyen a dzsekije zsebébe fúródtak. Egy emelettel lejjebb Radó Karesz résnyire nyitotta ki az ajtaját, tekintetében puszta rettegés ült, ahogy Tormai főtörzs nehéz lépteit figyelte.
Közben az emeleti folyosón Dr. Bordás András törte meg a nyomasztó csendet, miközben gyanútlanul Etelkához intézte megszokott szavait: „Ha Nikola Tesla nem intézett volna nekünk váltóáramot, ma meg lennénk lőve!” Etelka azonban oda sem figyelt a férjére; tekintete a lépcsőn álló Tormai főtörzzsel találkozott egyetlen, feszültséggel teli másodpercre.
Dániel nem várhatott tovább. A tegnap éjszakai elhamarkodott döntése most az egész házat veszélybe sodorta. Vett egy mély levegőt, megszorította a zsebében lapuló kulcscsomót, és kilépett a folyosó fojtogató félhomályába.