A suttogás hálója

Dániel megállt a korlátnál, hideg izzadság végigcsorgott a hátán. A lépcsőfordulóban Tormai főtörzs nehéz csizmája már a következő fokot taposta, de mielőtt a férfi lefelé indulhatott volna, az 1-es lakás ajtaja halkan kattant. Erzsi néni lépett ki a folyosóra, otthonkája szélét igazgatva, szemében azzal a jól ismert, éles fénnyel, ami sosem jelentett jót.
„Kelemen úr, hát maga is fent van még ilyen zaklatottan?” – sziszegte az öregasszony ártatlannak szánt, mégis baljós mosollyal. Rálépett a kőlapra, pontosan elvágva Dániel útját. „Csak nem a szuterénbe igyekszik? Tudja, tegnap éjjel a gázórák mögül olyan furcsa fémcsikorgás hallatszott, mintha valaki egy lezárt dobozt kotort volna elő. Zoltán ma is körbejárt a házban, de én már mondtam a főtörzs úrnak, hogy a tegnapi kaparás nem a patkányok volt.”
Dániel torka teljesen kiszáradt, a zsebében lapuló kulcscsomó megzördült remegő ujjai között. A gang túlsó oldalán ekkor élesen megszólalt egy telefon: Bálint mobilján Erika neve villant fel, és Enci egyetlen villámgyors mozdulattal tépte ki a férfi kezéből a készüléket, hogy a képernyőre meredve szembesítse a titokkal.
Erzsi néni azonban tudomást sem vett a szomszédos drámáról; tekintetét egyetlen másodpercre sem vette le Dánielről. „Aki éjszaka a fűtőcsöveknél matat, az nem a villanyórát olvassa le, ugye, Dániel?” – szegezte neki a kérdést. A sötét lépcsőházban Tormai főtörzs árnyéka már felért az első emeleti pihenőre, és a hurok pattanásig feszült.