Pénzügyi hurok a lépcsőházban

A lépcsőforduló hűvös félhomályában Fekete Zoltán éppen a faliújságra tűzött hirdetményeket igazgatta ki. Zoltán ma is körbejárt a házban, pedáns alapossággal ellenőrizve a folyosói lámpákat és a zárakat. Dr. Balog Henrik halk, kimért léptekkel állt meg a közös képviselő mellett, elegáns aktatáskáját a karjára fektetve. A földszint felől még halványan hallatszott Máté ideges lépteinek zaja, aki nemrég gyűrte zsebre a legújabb sárga fizetési felszólítást.
– Zoltán úr – kezdte Balog jéghideg, halk hangon, amely szinte elnyelte a lépcsőház visszhangját. – A legutóbbi műszaki szakvélemény nem tűr halasztást. A rendkívüli közgyűlésen át kell vernünk a felújítási alap harmincszázalékos emelését. Én személyesen készítem elő a jogi dokumentációt, hogy ne köthessenek bele.
Fekete Zoltán megtorpant, igazított egyet a szemüvegén. Pontosan tudta, mit jelentene egy ilyen drasztikus emelés a kispénzű lakóknak. Máté és Bianka a harmadikon már most a törlesztőrészletek szorításában vergődtek. Balog tekintetében azonban nyoma sem volt együttérzésnek. Az ügyvéd kiszámította a lépéseket: a megnövekedett terhek alatt a leggyengébbek roppannának össze először, a végrehajtás alá kerülő ingatlanokat pedig áron alul kaparinthatná meg az általa képviselt befektetői csoport.
A magabiztos álarc mögött mégis gyomorszorító félelem bujkált Henrikben. A saját háttérpaktumai és az elhúzódó kényszerárverések határidői sürgették; ha a ház jogi helyzete instabillá válik, a saját kártyavára is összeomolhat.
– Gondolja át – nyomatékosította Balog, sötét pillantást vetve a folyosó felé. – Vagy emelünk, vagy a ház csődje magával ránt mindenkit.