Párolgó gyanú a belső udvaron

Az ellenőr szigorú hangja jégcsapként hasított a dohos levegőbe. Fekete Zoltán dadogva próbálta magyarázni a bizonyítványát, miközben remegő ujjakkal lapozgatta a közös képviselői jegyzőkönyvet, de a katasztrófavédő leintette. A hatósági zárás belengetése mindenkit megbénított. Dániel a lépcsőforduló árnyékában érezte, ahogy a torkában lüktet a vészharang. Ha a tűzoltók lepecsételik a szuterént, a tegnap éjjeli kétségbeesett akciójának nyomai – a főelosztónál hagyott áthidalások – örökre beszorulnak, vagy ami még rosszabb, a vizsgálat során azonnal kiderülnek.
– Pakolunk, már pakolunk is! – sziszegte Székely Ricsi, és dühében majdnem szétnyomta a kezében tartott kartondobozt. Odalökte a nehéz csomagot a szótlan, feszült ex-légiósnak, aki azonnal megindult a belső udvar felé. Ricsi felnézett a folyosó korlátjára, ahol Erzsi néni merev arccal állt. Tudta, hogy a lakossági bejelentés nem a véletlen műve volt; a házban valaki módszeresen tisztogatja a terepet.
Dr. Balog Henrik lassan, szinte kéjesen lépett rá az egyik széttépett papírfecskére, cipője sarkával a nyirkos betonba dörzsölve azt. Nem tágított Dániel mellől, észrevette a fiú kapkodó lélegzetvételét.
– Valami ottmaradt odalent, Kelemen úr? – kérdezte fojtott, gúnyos hangon. – Csak nem a tegnap esti elszámolás?
Dániel nem válaszolt. Megfordult, és a menekülő lakók tömegét kihasználva kilépett a belső udvar hideg, szürke esőjébe, miközben a háta mögött a katasztrófavédelem emberei megkezdték a sárga szalagok kihúzását.