A menekülőút zárolása

Fekete Zoltán arca elfehéredett a megsemmisült papírfecnik láttán, de ahelyett, hogy a gázszivárgás és az illegális áramkötések sokkjával törődött volna, hirtelen a legközelebbi, kézzelfogható szabálytalanság felé fordította minden felgyülemlett dühét. Megfordult a nyirkos lépcsőfokon, és dühösen mutatott a szuterén kijáratát eltorlaszoló, külföldi feliratú kartondobozokra, amiket Székely Ricsi hordott le az imént.
– Azonnal vigye el innen ezeket, Richárd! Ez menekülési útvonal! – kiáltotta Zoltán, miközben remegő kézzel húzott elő egy sárga figyelmeztető matricát a zsebéből, és tehetetlen szigorral a prémium öblítős dobozra ragasztotta. – A katasztrófavédők már a pincében vannak, maga meg itt halmozza fel a csempészett áruját!
Ricsi arca megrándult az indulattól, éles, vágó hangon felelt:
– Fogja vissza magát, Zoltán! Ha nem tetszik, pakolja el maga!
A sötét zugból az ex-légiós is előrelépett, tekintetében nyers agresszióval, jelezve, hogy a pincelakás kiürítése nem lesz egyszerű menet. Odafent, az első emeleti folyosó korlátjánál Erzsi néni rezzenéstelen arccal figyelte a lenti lármát. Ő már korábban bevetette a maga lapjait, amikor Tormai főtörzsnél járt, hogy a rendőri kapcsolatokkal védelmet szerezzen Ricsi raktárának Király Aladár intrikáival szemben.
A pincéből felbukkanó katasztrófavédelmi ellenőr azonban elnémította a vitatkozókat.
– Ki itt a közös képviselő? – dörögte a tiszt, miközben a gáz szaga már a földszintet marta. – Azonnal ürítsék ki a folyosót és a szuterént, különben hatósági zár alá vesszük az egész épületet!
Dr. Balog Henrik dühösen, némán igazította meg a zakóját, miközben a tépett nyilatkozat darabjai ott hevertek a lábánál, mint egy elvesztett háború mementói.