Pánik a sötétben — új hang

A sötétség burkába burkolózva Erika minden porcikája a menekülésre ösztönözte. Kétségbeesetten szorította magához a babát és a papírokat, szíve a torkában dobogott. A földszinti rendelő felé rohant, mintha Dr. Szabó ajtaján túl létezne még biztonság. Léptei kapkodóvá váltak, botladozva ereszkedett a sötét lépcsőn.
Bálint azonnal utána vetette magát, nevét suttogva, de a hangját elnyelte a zsarolás fullasztó terhe. Erika már a rendelő ajtajánál volt, reménykedve nyúlt a kilincs után, de belülről éles kattanás hallatszott. Dr. Szabó kulcsra zárta az ajtót, a fémes hang visszhangot vert a folyosó sötétjében. Erika öklei tehetetlenül doboltak a fán, a hideg elutasítás súlya ránehezedett.
Fentebb, a folyosón, ahol Fekete Zoltán a rend hiányától remegve kapkodta a levegőt, Tormai főtörzs zseblámpája vágott a vaksötétbe. „Fekete úr, mi történt? Lakossági bejelentés érkezett, rendbontásról és zajról!” – dörgött a rendőr, benne a hatóság súlyával. Fekete Zoltán idegei felmondták a szolgálatot. Dühét egy gondatlanul hagyott gyerekbiciklin vezette le: felrúgta, az hangos csattanással borult fel, zörgött tovább.
A házban a feszültség nőtt. Lent, Marika néni a földszinti boltban, a sötétben tapogatózva félmondatot morgott: „Zoltán ma is körbejárt a házban…” Mintha a falak is éreznék a titkok súlyát, a fény elvételével a káosz egyre tapinthatóbbá vált, és a ház ritka, intelligens pillanatai a sötétségben találták meg igazi arcukat.