Pánik a sötétben

Balog Henrik jéghideg mosolya még szét sem terült a kapualj homályában, amikor a sötét lépcsőház emeleti fordulójából éles sikoly hasított a feszültségbe. Ida, a Miri Csemege tulajdonosa botladozott lefelé a korlátot tapogatva, arcán tiszta rettegéssel.
– Miri nincs meg! – kiáltotta fulladozva, fittyet hányva a hatóság sárga villogóira és Fekete úr szigorú lépcsőházi szabályzatára. – Négyre kellett volna megérkeznie az iskolából, de a szobája üres, a bolt zárva, a telefonja pedig ki van kapcsolva!
A hatósági ultimátum okozta bénultságot pillanatok alatt felváltotta a kapkodás. Fekete Zoltán csípőből próbálta menteni a hivatali rendet – szerinte a kiskorúak eltűnését is előzetes bejelentőlapon kellett volna iktatni –, ám a szomszédok figyelme azonnal elterelődött. Székely Ricsi, aki épp két rekesz pult alatti, „vámmentes” osztrák öblítőt próbált átcsempészni a szuterénből a garázsba, ijedten húzta vissza a fejét. Ricsi pontosan tudta, hogy a kislány fél órával korábban még a pincefolyosó felé ólálkodott egy kézi zseblámpával.
Bálint habozás nélkül elindult a pincerész sötétedő járata felé. A háttérben Dr. Balog türelmetlenül igazgatta a zakóját; szemmel láthatóan bosszantotta, hogy a gondosan előkészített hitelezési csapdájáról egy elkóborolt gyerek tereli el a figyelmet. Odalent, a kiszáradt lefolyók és a beégett szagú falak tövében apró fénysugár derengett: Miri egy porlepte rekesz mögött kuporgott, és lélegzetvisszafojtva hallgatta a szomszédos tárolóból kiszűrődő, fojtott suttogást.