Pánik a lépcsőfordulóban — új hang

Az ultimátum szavai még el sem halkultak a visszhangos lépcsőházban, amikor a gangon állók között végigfutott a jeges rémület. Horváth Bianka a harmadik emeletről lefelé lépdelve a korlátba kapaszkodott; a megállíthatatlanul növekvő törlesztőrészletek mellé most egy újabb megfizethetetlen teher nehezedett a vállára, és a kényszerkilakoltatás réme szinte fojtogatta a torkát.
Az első emeleti ajtó résén át Várkonyi Gábor leste a fejleményeket. Remegő kézzel szorította magához a kilincset, miközben paranoiás elméje már a legrosszabb forgatókönyvet rendezte: a házat lezárják, őt pedig kifüstölik a saját szentélyéből. Félelme szinte fizikai fájdalommá vált, ahogy a pincéből felszivárgó gázszag keveredett a hatósági emberek hideg, hivatalnokos jelenlétével.
Erika nem bírta tovább a feszültséget a folyosó sötétjében. Arcát elöntötte a düh, ahogy a lépcsőfordulóban állva, összeszorított ököllel figyelte a jelenetet. Nem törődött többé a látszatok megőrzésével; nyers haraggal nézett a sarokban várakozó Dr. Balog Henrik felé, aki fensőbbséges nyugalommal, zsebre dugott kézzel szemlélte a kibontakozó drámát. Erika pontosan érezte, hogy a férfi követelései és a hatóság hirtelen jött szigora mögött ugyanaz a hurok szorul a nyakukra.
Fekete Zoltán kezében megremegtek az iratok, miközben Balog ügyvéd alig észrevehető, diadalmas mosollyal az arcán hátralépett. Tudta, hogy a csapda bezárult: a megfélemlített, fizetésképtelen lakók hamarosan önként sétálnak be a hálójába, készen arra, hogy áron alul lemondjanak az otthonaikról.