Pánik a lépcsőfordulóban

Dániel ajtójának csattanása még ott regett a nyirkos betonfalak között, amikor a harmadik emelet felől sietős, kíméletlen léptek zajongtak lefelé. Fekete Zoltán jelent meg a lépcsőfordulóban. A közös képviselő melegítőfelsőjének cipzárja félig lecsúszott, kezében egy megviselt műanyag mappát szorongatott. Szemeiben ideges, bujkáló félelem villogott; az iménti hirtelen áramingadozás és a falakból áradó zúgás láthatóan a végsőkig feszítette a húrt a paranoiás férfiban.
Erzsi néni nem rebbent meg a lendületes érkezéstől. Lassan Zoltán felé fordult, összekulcsolt kezeit a köténye elé engedte, s tekintetével szinte átdöfte a férfi reszkető kézfejét. Zoltán megállt a másodiki pihenőn, leszegett fejjel pislantott Dániel zárt ajtajára, majd halkan, szaggatottan suttogta:
– Hallotta ezt a döccenést? Megint a biztosítékok... Valaki túlterheli a hálózatot a felső szinten. Ha kiég a fővezeték, a biztosító egy fillért sem fizet!
Az idős asszony arcán kesernyés, halvány mosoly suhant át. Egy lépést tett közelebb Zoltánhoz, s hangját egészen fojtottra fogta, mint aki életveszélyes titkot oszt meg.
– Nem az áram a legnagyobb baj errefelé, Zoltán úr – suttogta, s közelebb hajolva folytatta: – A doktor úr rendelőjénél éjjel megint mozgás volt. A biztonsági őr srác, az a Bálint meg egy barna borítékot dugdosott a kabátja alá a pincelépcsőnél. Úgy tűnik, a házban nemcsak az áram szökik, hanem a pénz is.
Fekete Zoltán megdermedt, ujjai fehéredésig szorították a mappát. A hír hallatán a mellkasát elöntötte az ellenőrizhetetlen pánik: ha a lakók közti sötét paktumok felszínre kerülnek, a gondosan építgetett hivatali rendje egyetlen pillanat alatt omlik össze.