Néma feszültség a kiégett huzalok felett

– …mint aki a saját temetésére készül – fejezte be a mondatot Erzsi néni, miközben a korlátba kapaszkodva tett egy nehéz lépést felfelé. Szemében ott csillogott az a megszokott, éles gyanakvás, ami évtizedek óta tartotta rettegésben a lépcsőház tisztátalan lelkiismeretű lakóit. Máté csak megadón sóhajtott, vállán meglazította az átizzadt futártáska pántját, és megpróbált átpréselődni az idős asszony mellett, hogy végre feljusson a harmadikra Biankához, ahol a felhalmozott csekkek és az elszabadult törlesztőrészletek várták az asztalon.
Dániel nem válaszolt. Ujjai görcsösen szorultak a zsebében meglapuló okostelefonra. A bejárati ajtaja félig nyitva maradt, s a lakás sötétjéből a monitor kékes glóriája vetült ki a sárgult linóleumra, mint egy vádló mutatóujj. A felmondólevél elment, a céges hálózati kapcsolat megszakadt, de a várt megkönnyebbülés helyett valami sokkal fojtogatóbb paranoia telepedett a mellkasára: a teljes kiszolgáltatottság és az ismeretlentől való rettegés.
Ekkor a zsebében lévő készülék halkat rezzent. Egyetlen rövid, éles vibrálás, ami a kihalt lépcsőház visszhangos csendjében szinte puskalövésként hatott. Erzsi néni tekintete azonnal a férfi zsebére szegeződött, mintha a falakon át is megérezné a titkokat. Dániel lassan, szinte rettegve húzta elő a kijelzőt: egy rejtett számtól érkezett üzenet villant fel a sötét üvegen: „A rendszer nem felejt, Dániel. Látjuk, mit töröltél a szerverről.”
A hideg veríték azonnal kiverte a hátát. Odakint, a hetedik emelet betonfalai között tovább duruzsolt Bendi bányászgépeinek monoton zúgása, de a hang most mintha baljóslatú frekvenciára váltott volna. A falak túloldalán, az első emeleti sötétségben Várkonyi Gábor ajtaján halkat kattant a kémlelőnyílás: a színház kiégett színésze a résen át leselkedve figyelte a másodiki dráma kibontakozását, készen arra, hogy a háttérből irányítsa a ház láthatatlan szálait.
– Rossz híreket kapott, Dániel? – kérdezte Erzsi néni halkabb, fojtott hangon, s a hangjában már nemcsak a szigor, hanem az újabb fenyegetést megérző öregasszony baljós kíváncsisága is ott bujkált. Dániel hamuszürke arccal lépett vissza a lakása küszöbe mögé, elhadart egy érthetetlen elnézést, majd magára rántotta a nehéz ajtót. A zár kattanása kíméletlenül zárta be a másodiki betonkalitkába, ahol a képernyő kék fénye most már egy digitális csapdaként világította meg a magányát.