Össztűz a kilences ajtó előtt

A folyosó sűrű csendjét hirtelen mély, fülsértő búgás hasította át. A padlódeszkák megremegtek Dániel talpa alatt, ahogy a második emeleti lakás mögött felüvöltött Radó Károly torzított gitárerősítője. Karesz, mit sem törődve a ház állapotával, a végletekig tekerte a hangerőt a saját illegális rákötésén, amellyel Sipos Bendegúz hálózatát csapolta le. A túlterhelt rendszer nem bírta tovább: a folyosó végi kismegszakító hatalmas, kék szikrával kísért robbanással adta meg magát.
A vaksötétbe borult lépcsőházat maró műanyagszag árasztotta el. A hirtelen beálló csendben csak a füst sziszegése és a lakók elfojtott káromkodása hallatszott. A feszültség, amely eddig a sötétben lappangott, pillanatok alatt nyílt lincshangulattá robbant.
– Ezt nem hiszem el! Ez a barom végleg hazavágta a fővezetéket! – ordította Dr. Bordás András, miközben zseblámpája vakító fénysugarával Karesz ajtóját pásztázta. – Tönkreteszi az egész házat! R egyenlő U per I, hát nincs ebben a nyomorultban egy csöppnyi józan ész sem?!
Dr. Balog Henrik élre vasalt kabátjában, jéghideg kimértséggel lépett a tomboló professzor mellé.
– Ez már nem pusztán szabálytalanság, ez rongálás – jelentette ki Balog halk, mégis fenyegető hangon. – Károly holnap utcára kerül, ha rajtam múlik.
Nóra a sötétben Dániel mellé sodródott, miközben kétségbeesetten próbálta tapogatózva átkutatni a kövezetet az elhagyott adathordója után. Dániel szorosan a falhoz lapult. A zsebében lapuló telefon ismét megrezrent. A kijelző halvány fénye megvilágította a rettegő arcát: „Sötétben könnyebb elszámolni.” A dühödt szomszédok Karesz ajtaját döngették, Dániel pedig megértette, hogy a ház áramhalála nem védelmet nyújt számára, hanem tökéletes csapdává vált.