Összezárva a sötétben

Balog Henrik még ki sem mondhatta a kényszerjelzálog utolsó szavát, amikor a nyolcas lakás ajtaja résnyire nyílt. Kövés Dezső lépett ki a vak sötétbe egy elemes, sárga burkolatú műhelylámpával. A nyugalmazott nyomdász kalapja nélkül, melegítőben is megőrizte galáns tartását; karján egy doboz frissen sült, tepertős pogácsával vágott át a torkolatszorító feszültségen.
– Henrik úr, maga még a vaksötétben is paragrafusokkal tüzeli a kedélyeket – mondta Dezső bá halk, derűs hangon, miközben Bianka felé nyújtotta a dobozt. – Egyél csak, kislányom, az ijedtségre a meleg tészta a legjobb orvosság. A közgyűlést meg ráérünk holnap összehívni, amikor már nem fenyeget minket a robbanásveszély.
A szuterén felől terjedő szúrós szag ugyanis egyre töményebben ülte meg a lépcsőházat. Székely Ricsi, aki a csomagtartójából frissen hozott osztrák kávéskartonok közül bukkant elő a kapualjban, azonnal átlátta a helyzetet. Ahelyett, hogy a jogi csatározásba bonyolódott volna, egy mozdulattal elzárta a gázfőcsapot a lépcső alatti fülkében, megelőzve a bajt.
– Zoltán bátyám, az elosztó megszaladt, de a gázt elzártam – kiáltotta Ricsi a közös képviselőnek. Marietta higgadtan bicentett a fiú felé; vegyészi szimata nem csalt. A lakók a sötétben halk mormogással húzódtak közelebb egymáshoz, miközben Balog hűvös tekintettel, szótlanul vette tudomásul, hogy a lépcsőházi szolidaritás egy pillanatra felülírta a megfélemlítését.