A kényszerjelzálog árnyéka

A koromsötétbe borult lépcsőházban alig néhány másodpercig uralkodott a meglepett csend, mielőtt a lakók káromkodásai és botladozó léptei megtöltötték volna a folyosókat. A 10-es lakás ajtaja halk kattanással nyílt ki. Dr. Balog Henrik lépett ki a félemeleti fordulóba, kezében egy vékony, de meglepően erős hidegfényű LED-lámpával. Az ügyvéd arcán a legcsekélyebb zavar sem látszott; a hirtelen beálló káoszban nem fenyegetést, hanem pontosan időzített alkalmat látott.
Lassan pásztázta végig a suhogó árnyakat, míg a fénysugár meg nem állt Fekete Zoltán izzadt homlokán. A közös képviselő tehetetlenül szorongatta a főelosztó kulcsait. Balog mellé lépett, s halk, kimért hangja szinte elvágta a környező morajlást:
– Úgy tűnik, Zoltán, a ház elért a teljes műszaki csődig. Holnap reggelre összehívjuk a rendkívüli közgyűlést. A felújítási alapot a háromszorosára emeljük. Aki pedig elmulasztja a befizetést, annak a lakására azonnal bejegyezzük a kényszerjelzálogot. Nem várunk tovább senkire.
A lépcsőforduló árnyékában álló Molnár Máté összerándult a szavak hallatán. Bianka görcsösen szorította meg a fiú karját; a fiatalok pontosan tudták, hogy egy ilyen drasztikus emelés végleg földhöz vágná az amúgy is elszálló hiteltörlesztőik alatt roskadozó költségvetésüket. Balog hűvös, kimért pillantással nyugtázta a páros tekintetében megülő rettegést.
Eközben a szuterénhez vezető lépcső felől Kerekes Marietta lépett elő, s nyugtalanul szimatolt a sötét levegőbe. – Ne menjen le senki, valami furcsa, fojtogató gázszag jön odalentről! – kiáltotta, de szavait hamar elnyomta a folyosón eluralkodó vitatkozás. Balog Henriket nem érdekelte a pince felől terjedő vészjelzés: jéghideg tekintete már a következő kiszemelt áldozatra szegeződött.