Összeomlás a vaksötétben

A második emeleti folyosót hirtelen átjárta a torzított elektromos gitár fülsértő búgása. Radó Károly szobájában teljes hangerőn felmorajlott a túlméretezett Marshall erősítő, megremegtetve a vékony téglafalakat. Ebben a szent pillanatban a hételemes lakásban Sipos Bendi nyolc bányászgépe is maximális fordulatszámon pörgött. A két tisztázatlan vételezésű, hatalmas terhelést a ház kilencvenéves elektromos hálózata képtelen volt elviselni: a földszinti főelosztóból kékes szikrák zápora csapott ki, majd fülsértő csattanással és égett szaggal teljes sötétségbe borult az egész épület.
A vaksötét lépcsőházban azonnal felharsant a pánik. Ajtók csapódtak, telefonok rideg vakufényei pásztázták a füstszagú folyosót. Kelemen Dániel vakon botladozva lépett ki a gangra, ahová a dühös Szabó Gábor és a lámpájával szaporán hadonászó Kovács Tibor is megérkezett. Enci ijedten kapaszkodott a korlátba a félhomályban.
– R egyenlő U per I! Ugye megmondtam?! – sziszegte Bordás professzor remegő hangon, a sötétben botorkálva. – Ha Nikola Tesla látná ezt... elképesztő felelőtlenség!
A szuterén mélyéből ekkor felcsendült Lugosi Jenő ordító, teátrális baritonja: egy Tosca-ária visszhangzott a sötét lépcsőorsóban, miközben a pince felől a részegysége miatt kinyitott főcsap gurgulázó vízmorajlása szivárgott fel.
Dániel és Gábor lincshangulatban rontott Karesz ajtaja elé. Gábor ökle végigrobbant a fán.
– Nyisd ki, te barom! Legyulladt az egész ház!
Amikor az ajtó lassan feltárult, Karesz állt a küszöbön, nyakában a gitárral, és a telefonja fényében éles, dacos félmosollyal nézett szembe a fenyegető tömeggel.