Összeomlás a lépcső alján

Bálint nem habozott tovább. Kirántotta magát Dezső bá szorításából, és a korlátot vakon tapogatva megindult lefelé, a szuterén dohos sötétsége felé. A másodikon tomboló lincshangulat tompa morajlássá halkult, de a mélyből érkező fémes zörejek és a kartondobozok sursogása egyre határozottabbá vált.
A földszinti fordulóban hirtelen egy riadt alak bontakozott ki a félhomályból. Erika volt az: lélekszakadva, tágra nyílt szemmel szorította magához a kabátja alá rejtett kis csomagot.
– Bálint, ne hagyj itt! – sziszegte a nő szaggatottan, és görcsösen belekapaszkodott a férfi karjába. – Enci rájött... Meglátta a táskámban a klinikai papírokat meg a baba holmiját! Magából kikelve ordít fent, át akarja kutatni a teljes lakást!
Bálint gyomra görcsbe rándult. A munkahelyi titok, az elfojtott viszony és a közös gyermekük felelőssége most egyszerre zúdult rá, éppen a legrosszabb pillanatban. Előtte a sötét lejáró, ahol a ház vagyonát lopják el, mögötte pedig az élete, ami másodpercek alatt hullott darabjaira.
Mielőtt megszólalhatott volna, a szuterén nehéz faajtaja nyikordulva kitárult. A résben egy magas, élére vasalt öltönyt viselő alak jelent meg egy vaskos iratgyűjtővel, és az éles zseblámpafényt telibe Bálint és Erika arcába irányította.